Orvostudomány a feje tetején I.

"Az emberek nem rákban halnak meg, de nem is a kórokozóktól, vírusoktól, baktériumoktól..., hanem a félelemtől és a kimerültségtől" (Dr. Hamer)

Mind az orvosi egyetemi diplomával rendelkező orvosok, mind az alternatív képzettséggel rendelkező természetgyógyászok ugyanabból az alapfeltételezésből indulnak ki: a betegség valami természetellenes, rosszindulatú, veszélyes és értelmetlen dolog. Közös megoldásuk azon alapszik, hogy meg kell szabadulnunk a betegségtől, bármi áron. A különbség csupán annyi köztük, hogy az első esetben erőszakos, a második esetben gyengéd eszközöket részesítenek előnyben.

Hamer doktor felfedezése viszont teljesen más nézőponthoz vezet. Eszerint a betegség nem más, mint agyunk válaszreakciója egy érzelmi megrázkódtatásra, mely reakció az emberi faj túlélőprogramjának része. Nélküle a test azonnal belepusztulna az érzelmi sokk okozta heves feszültségbe. Vagyis a betegség egy végső esély.

Hamer doktor felismerései öt alaptörvényben írhatók le és ezeket minden élő szervezet túlélési programja tartalmazza, vagyis a növények, az állatok és az emberek is, mind ugyanazokat a biológiai törvényeket követik.

1. ALAPTÖRVÉNY: A RÁK VASTÖRVÉNYE, AZ ÉRZELMI SOKK MINT KIVÁLTÓ OK

Minden betegséget egy súlyos érzelmi megrázkódtatás (sokk) vált ki, ami váratlanul ér minket, lesújt ránk, mint derült égből a villámcsapás. Maga alá gyűr, lehengerel bennünket. Magunkban éljük meg, és nem tudjuk, hogy hogyan oldhatnánk meg. Az érzelmi megrázkódtatás intenzitása és az átélt érzelmek fajtái határozzák meg a betegség súlyossági fokát, valamint azt, hogy agyunknak mely területét érinti, és ennek megfelelően melyik szervünk betegszik meg. A fajfenntartás érdekében az ember biológiai túlélőprogramokat fejlesztett ki, amelyek automatizmusokká váltak, és az agyunkban, ill. sejtszinten tárolódnak. Vegyünk például egy gazdát, aki a tűző napon szőlőt szüretel. Mire hazaér, bőre kivörösödik. Az agya éjszakára kiadja a parancsot: „Bőrt elszínezni!" - Ezzel elkezdődik a barnulás, ami védelmet nyújt a bőrnek, így a napsugarak nem tudják tovább égetni. Egy biológiailag programozott, automatikus folyamatról van szó. Ilyen program az állatoknál és a növényeknél is megtalálható, minden esetben a túlélést és a fajfenntartást szolgálja.

Nagyon fontos koncepció, az elválaszthatatlan hármas sík megléte: lelki, agyi és testi. Három sík, melyek párhuzamosan, szinkronban működnek együtt. Amíg az orvostudomány konokul arra korlátozza magát, hogy a sejt körül kotorásszon, s eközben elfelejti, hogy az ember mint egész, a fizikai testen - az agyon és testszervein - kívül gondolatokból, elképzelésekből, érzésekből, érzelmekből áll, addig soha nem lesz képes megérteni a betegségek jelentését, s még kevésbé azokat a törvényeket, amelyek minden betegség alapját képezik.

Tehát, ha az embert egységében tekintjük, akkor három síkra tagolhatjuk:

• lelki sík - amely gondolatokból, elképzelésekből, érzelmekből, érzésekből áll, minden egyes ember életének valamennyi eseményét egészen egyéni módon, más-más gondolatokkal, érzésekkel - neveltetésétől, beállítottságától, a körülményeitől, iskolázottságától, személyiségétől függően - éli meg;
• agyi sík - ez a túlélési és fajfenntartási vezérlőközpontunk, a bio-számítógépünk processzora;
• testi sík - a test szervei képezik azt a terület, amelyre agyunk hatást képes kifejteni.

Végezzünk el egy, az agyunkkal kapcsolatos kísérletet, hogy megtapasztaljuk annak működését: hunyja be a szemét, és képzeljen el egy fél citromot a kezében! Képzelje el a ragyogó gyümölcshúst, a finom illatot, a citrom héjának érdes tapintását az ujjbegyein. Képzelje el, ahogy megfogja az illatozó sárga gyümölcsöt, beleharap, és a savanyú lé szétárad a nyelvén és az ínyén... hmmm... Mit érez? Nő a nyálelválasztása. Az agya ugyanis kiadta a parancsot, hogy a gyomor legyen kész a citromlé érkezésére, hogy már a szájban kezdődjék meg a savanyú táplálék előemésztése. Megindul a nyálelválasztása, holott a valóságban egyetlen csepp citromlét sem nyelt le.

Az agyunk tehát nem képes arra, hogy valódi és képzelt esemény között, azaz a valóság és a képzelet között különbséget tegyen!

A nehezen emészthető falat: valódi esemény

Egy farkasfalka az erdőben portyázik. Híján az étel, de az egyik farkas hirtelen egy néhány nappal korábban elhullott vadnyúlra akad. Hogy a többiek ne tudják tőle elmarni, nagy sietséggel, szőröstül-bőröstül lenyeli. De a vadnyúl combcsontja túl nagy, és megfekszi a gyomrát. A farkas életveszélyben van, mert nem tudja a falatot megemészteni. Itt vészhelyzetről van szó, amit az agy felismerve, utasítja a gyomrot, hogy hozzon létre egy sejtburjánzást: "Tömeget növelni!" ott, ahol a csont felfekszik. Hoppá, egy daganat! Van ennek értelme? Hisz ez egy végzetes betegségnek tűnik! Hogy lehet, hogy ez a farkas megoldása? Laborvizsgálatok ténylegesen kimutatták, hogy a gyomor daganatsejtjei nagy mennyiségű többlet sósavat választanak ki, és ezáltal az emésztés sebességét három, de akár tízszeresére is növelhetik. így lehet a nyúlcombot gyorsan megemészteni. Ez a biológiai program teszi lehetővé, hogy a farkas életben maradhasson. Ha vége a riadónak és a veszély megszűnt, az agy parancsot ad a gyomornak, hogy semmisítse meg a daganatot: "Tömeget csökkenteni!" - Hogy ez pontosan hogy történik, azt a későbbiekben még látni fogjuk. A farkas ezzel ismét visszatérhet a falkába, és élheti tovább normális életét.

A nehezen emészthető falat: képzelt esemény

Az ötvenéves József egész életében nagy odaadással dolgozott egy kisebb irodabútorokat gyártó cégnél. Egy reggel, amikor beért a munkahelyére a tulajdonoshoz hívatták. A tulajdonos kertelés nélkül közölte vele, hogy el van bocsátva. József úgy érezte magát, mint akit gyomron vágtak. Értetlenül állt a történtek előtt. Később kiderült, hogy a tulajdonos fia kapta meg az állását. Ilyen aljasságra soha nem számított, s ezt a következőképpen fejezte ki: "Hogy így kirúgjanak, ezt nem bírom megemészteni. ..!" - Az érzelmi megrázkódtatás alatt a lelki síkon keletkező érzelmek, érzések és gondolatok az agyba továbbítódnak, melyeknek hatására az agy - a kapcsolóközpont - megparancsolja a gyomor sejtjeinek - a hatáskifejtési területnek - váltsanak ki sejtburjánzást: "Tömeget növelni!" - Ez azt jelenti, hozzanak létre egy daganatot, hogy a falatot, amit József emészthetetlennek érzett, megemészthesse, és így megmenthesse az életét.

Túlélésre és fajunk fenntartására vagyunk programozva! Agyunk mindeközben nem tesz különbséget a valódi emésztési probléma - a nyúlcomb, ami megfeküdte a farkas gyomrát - és a képzelt emésztési probléma - József emészthetetlen kirúgása - között. A sejtburjánzás, a daganat, agyunk megoldási sémája a túlélésre. Tehát éppen a mai tudományos - daganatirtó - álláspont ellentéte!

József megoldhatná a problémáját úgy, hogy túlteszi magát az érzelmi megrázkódtatásán: például azzal, hogy cselekszik, és keres magának egy új munkahelyet. Ha József nem képes megoldani a problémát - vészhelyzet lévén - az agy lép működésbe a megemesztetlen falat, a kirúgás megemésztésére. Egy gyomorsejtburjánzás, daganat létrehozására ad parancsot: "Tömeget növelni!" - mintha nem képzelt, hanem valódi megemesztetlen falat kínozná Józsefet.

József a felmondását más módon is megélhette volna, hiszen mindannyiunknak sajátos érzései, élettörténete, neveltetése, múltja van.  Reagálhatott volna a következőképpen is:
• "Dühös vagyok, mert ez egyszerűen igazságtalan...!" - A düh az epeutakat betegítette volna meg;
• "Na, ezt aztán nem bírom lenyelni!" - ez a nyelőcső megbetegedésével járt volna;
• "Egy ilyen aljasságot egyszerűen nem bírok megemészteni!" - ez az érzelem a vékonybélre hat;
• "Ez egy disznóság, amit velem műveltek!" - a vastagbél megbetegedését eredményezi;
• "Félek, hogy nem találok magamnak megfelelő helyet!" - a hörgőket betegíti meg;
• "Minden rám szakad!" - a vesékre hat;
• "Olyan értéktelennek érzem magam...!" - a csontok megbetegedésével jár.

Minden alkalommal, amikor az ember élete folyamán olyan konfliktust él meg, amely az alább felsorolt jellemzőkkel bír, akkor, és csak akkor az agy egy vészhelyzetkezelő biológiai különprogramot indít be a túlélésünk érdekében:

• drámainak éljük meg a helyzetünket, ami súlyos érzelmi megrázkódtatást vált ki belőlünk, egy erős érzelemnek nyilvánvalóbb következményei lesznek, mint egy kis bosszúságnak, az érzelmi megrázkódtatás intenzitásától függően a következmény betegségek a hörghuruttól a tüdőrákig terjedhetnek;
• váratlanul történik, úgy sújt le ránk, mint derült égből a villámcsapás, nincs lehetőségünk felkészülni rá;
• az érzelem erősebb, mint minden értelmes magyarázat;
• önmagunkban éljük meg, és állandóan ezen töprengünk, ha más tud is az eseményről, azt nem tudja, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlünk;
• helyzetünket teljesen kilátástalannak tartjuk.

Az átélt érzelmi megrázkódtatás mértéke határozza meg a betegség súlyosságát, míg az érzelem fajtája a betegség helyét határozza meg a testünkben. A betegség tehát nem más, mint az átélt súlyos érzelmi megrázkódtatás következtében fellépő kiegyensúlyozatlanság lelki, agyi és testi szinten.

Konfliktus nélkül nincs betegség. Ha valaki ennek tudatára ébred, akkor megtette az első első lépését gyógyulása illetve az egészsége érdekében.

Az „életmentő-turbó"

Tegyük fel, ön kedélyesen autózik egy kanyargós országúton, élvezi maga körül a természetet. A verőfényes tavaszi napsütésben minden kanyarban új vidék tárul ön elé. Már messziről feltűnik egy nagy teherautó az úttesten, ami szinte vonszolja magát. Kis idő elteltével, már utol is éri. Szívesen megelőzné, de a keskeny úton egyik kanyar jön a másik után, és így kénytelen 20 km/óra sebességgel utána kullogni. Ha nem is éppen sietős a dolga, lassan mégiscsak elveszti a türelmét. Betelik a pohár. Dönt, nem tüdőzi tovább a kipufogógázt. A sokadik kanyar után végre egy rövid egyenesebb szakasz jön. Szabad az út. Kiteszi az indexet, és kikanyarodik, előzésbe vág. Ám hirtelen a másik oldalról, szemből egy autó bukkan fel. Homlokát kiveri a víz, szíve dobog, vérnyomása emelkedik, félúton van, már nincs idő fékezni! A másodperc töredéke alatt automatikusan úgy dönt, hogy visszakapcsol és padlógázt ad. Alig hallható hangon működésbe lép az autó motorjának turbófeltöltője, és az erőteljes gyorsítás miatt még éppen be tudja fejezni az előzési manővert. "Huh! Még éppen időben!" - Ezúttal minden jól alakult. Kézfejével letörli az izzadtságot homlokáról, és pár száz méter után már alább is hagy a feszültség. Elfelejti az egészet, és azon a kedves kis vendégfogadón jár az esze, ami a következő helységben várja.


A rák az a turbó, amit az agy indít be, hogy megmentse az életünket.

Minden betegséget - legyen az torokgyulladás, hörghurut, rák, búskomorság, nyavalyatörés, érelzáródás,  fehérvérűség, bénulással járó idegrendszeri megbetegedés - a páciens életének egy különleges eseménye váltja ki, amit az illető érzelmi megrázkódtatásként él meg. Ez lehet például egy szeretett személytől való elszakadás, egy , munkahely elvesztése, egy pofon, egy családtag halála, egy sokkoló orvosi diagnózis stb., tehát egy esemény, ami váratlanul súlyt le ránk, önmagunkban éljük meg és helyzetünket kilátástalannak látjuk. Döntő jelentősége van annak, hogy a személy hogyan  és miként éli meg ezt az eseményt, milyen érzelmeket érez közben. Csak akkor nevezhetjük a problémát biológiai szempontból megoldottnak, ha az eseményt már nem érezzük súlyos érzelmi megrázkódtatásnak, tehernek.


2. ALAPTÖRVÉNY: MINDEN BETEGSÉG KÉT SZAKASZBÓL ÁLL, SEMMI SEM LÉTEZIK AZ ELLENTÉTE NÉLKÜL

A nappal és az éjszaka is állandóan váltogatják egymást. Ezen a világon minden a maga kettősségében működik. Talán nem újdonság, hogy ilyen az idegrendszerünk is. Az emberi életfunkciókat az akaratunktól független (vegetatív) idegrendszer irányítja. Ez két részből áll. Az egyik a belső szervek működését serkentő-szabályozó (szimpatikus) idegrendszer, míg a másik a szervezet működését gátló (paraszimpatikus) idegrendszer.

A betegségnek két szakasza van, amelyek időtartama általában egyforma hosszú. Az első szakasz a konfliktusaktív szakasz, az érzelmi sokk pillanatától a konfliktus megoldásáig tart. A második szakasz a helyreállítási szakasz, a konfilktus megoldásakor kezdődik és a normál állapot visszanyeréséig tart.

A mai modern, egyetemen oktatott orvostudományban körülbelül ezer betegséget írnak le. Ezeket úgy is megkülönböztetik, hogy hideg vagy meleg betegségek. Hideg betegségek esetén a páciensnek hideg a bőre, hidegek a végtagjai, tartósan feszült állapotban van, veszít a súlyából, és elalvási vagy kialvatlansági zavaroktól szenved. A betegségeknek ebbe a csoportjába tartozik például a rák, a mellkasi szorító fájdalom (az angina pectoris), a idegi eredetű bőrgyulladás (neurodermatitis) és a lelki betegségek különböző formái. A meleg betegségek csoportjához tartozik valamennyi fertőzéses megbetegedés, a gyulladásos izületi vagy izombetegség (reuma), a túlérzékenységek (allergiák), kiütések stb.

De ez a megkülönböztetés egyáltalán nem pontos, mert ezeknek a hideg és meleg betegségeknek egyike sem jelent önmagában betegséget, hanem sokkal inkább egy-egy betegség két különböző szakaszát. Ez azt jelenti tehát, hogy nem ezer, hanem már csak ötszáz betegséggel van dolgunk. S e betegségek lefolyása során bekövetkezik egy hideg és egy meleg szakasz. A betegség először mindig a hideg szakasszal, azaz a súlyos érzelmi megrázkódtatás időszakával kezdődik, majd, ha túltesszük magunkat ezen, akkor megkezdődik a meleg, azaz a helyreállítási szakasz.

Feszültség időszaka, konfliktusaktív szakasz, hideg szakasz

Miután egy heves érzelmi megrázkódtatás ért minket, amely előkészületlenül sújtott le ránk, és ezt elszigetelten éltük meg, állandóan ez járt a fejünkben, de nem találtunk rá megoldást, így az életbenmaradásunk érdekében mindhárom - lelki, agyi és testi - szinten vészhelyzetkezelő üzemmód indul be.

Mi történik a konfliktusaktív szakaszban egy emberi lényben?

Lelki síkon: emberünk továbbra is csak a problémáján rágódik. Tartósan feszült állapotban van, nincs étvágya, fogy, gondjai vannak az elalvással, és éjszaka gyakran felébred. Ez a váratlan eseményhez való alkalmazkodás időszaka. Ebben a tartós riadókészültségben minden energiája kizárólag a súlyos érzelmi megrázkódtatás feldolgozására összpontosul. Másképpen kifejezve: nem a ráktól fogyunk le, hanem a rákot kiváltó súlyos érzelmi megrázkódtatás miatt bekövetkező, tartósan fennálló feszült állapottól.

Agyi síkon: az érzelmi élményért felelős agyi területen rövidzárlat keletkezik. Ezt az agyi területet Hamer doktor Hameri Góc-nak nevezte el. Agyunk egyfajta reléként, egy érzelmeink által vezérelt elektromos kapcsolóként működik. Ez az elektromos kapcsoló az, ami beindítja és leállítja a biológiai különprogramokat. A rövidzárlat következtében az érintett agyi területen az idegsejtek elhalnak. Még akkor is, ha a számítógépes rétegfelvételt kontrasztanyag nélkül végezzük el, a szakember számára a Hameri Góc világosan felismerhető, és minden esetben pontos felvilágosítást ad arról, hogy a páciens a súlyos érzelmi megrázkódtatás szakaszában van-e még, vagy már a helyreállításiban.

Szervi síkon: az agyunk csak négyféle parancsot tud kiadni.

1. Tömeget növelni! - a szerv tömege megnő, vagyis az érintett sejtek elszaporodnak. Ez a daganat (tumor).
2. Tömeget csökkenteni! - ez a sejtfelszívódás (lízis). A szerv tömege lecsökken, vagyis az érintett sejtek lebontásra kerülnek.
3. Működést leállítani! - a szerv működése blokkolódik.
4. Működés leállítást feloldani! - a szerv működése helyreáll, a blokkolás megszűnik.

Ellazulás időszaka, helyreállítási szakasz, meleg szakasz


Csak attól a pillanattól kezdődik el, amikor a súlyos érzelmi megrázkódtatáson már túltettük magunkat, és egészen addig tart, amíg a szervezetünk el nem éri a teljes egyensúlyi állapotot. Intenzitásában és időtartamában általában arányos az első szakasszal. A helyreállítási szakaszt két egyenlő részre oszthatjuk. Első felében az agy helyreállítási munkálatai történnek meg, míg a második felében a testté. E két részt a helyreállítási szakaszban bekövetkező fordulópont (epileptoid krízis) választja el egymástól.

Mi történik a helyreállítási szakaszban egy emberi lényben?

Lelki síkon: végre eljött a fellélegzés pillanata. A feszültség alábbhagy, és az embert végtelen nyugalom tölti el, jókedvre derül. A súlyos érzelmi megrázkódtatás megszűnt. Étvágya visszatér. Az erek kitágulása miatt teste és végtagjai meleggé válnak. Bár az elalvás még nehézkesen megy, de hajnali három óra után már ismét
jól tud aludni.

Agyi síkon: elkezdődik a helyreállítási szakasz. Az agyi területen, ahol a rövidzárlat keletkezett, tápanyagokból álló vizenyő képződik, amelynek feladata az idegsejtek tápanyagellátása. A rövidzárlat következtében kialakult koncentrikus körök viszont kezdenek eltűnni. Ha ebben az időben kontrasztanyaggal számítógépes rétegfelvételt készítünk, nagyon nagy a valószínűsége, hogy tévesen agydaganatot diagnosztizálunk. Ez azért van, mert a kontrasztanyag a képződött vizenyőt nem átlátszónak mutatja. Sok sebészeti beavatkozás, amely az agyunk alapvető rezgési ritmusát is megváltoztatja, elkerülhető lenne, ha ennek az egy dolognak több figyelmet szentelnének. Ha a helyreállítás lezárult, az agyi vizenyőnek már nincs létjogosultsága. További növekedése az agy károsodásához vezetne, ami természeténél fogva, nem tud a koponyán túl kitágulni. Ám a Természet tökéletes, és létrehozott egy ellenőrzési pontot, ami arra szolgál, hogy ideiglenesen visszakapcsoljon a hideg szakaszba. Aminek éppen az a funkciója, hogy kiderítse,
ténylegesen túltettük-e magunkat a heves érzelmi megrázkódtatáson. Az ellenőrzést a hideg szakaszba való visszakapcsolással - remegéssel, hirtelen izzadással, a feszült állapot tüneteivel és gyakoribb vizeletkiválasztással - éri el. Ennek az ellenőrzési pontnak a helyreállítási szakaszban bekövetkező fordulópont (epileptoid krízis - a tünetek epilepsziaszerűsége miatt) a neve. Ha túltettük magunkat az érzelmi megrázkódtatáson, akkor a vizenyő egy vízelvonási eljárás segítségével megszűnik. Ha nem, akkor váltakozva, hol a konfliktuskezelés, hol a helyreállítás valósul meg, aminek az agyi vizenyő helyén egy agyi ciszta lesz a következménye.

Szervi síkon: bár a betegség már a helyreállítási szakasz megkezdésekor véget ér, a test, a szervek csak a helyreállítási szakaszban bekövetkező fordulópont (epileptoid krízis) után nyerik vissza teljes működőképességüket. A helyreállítási szakaszban gyulladások keletkeznek. Minden energia az agy és a test
helyreállítására összpontosul. Láz, szétszórt, kiterjedt, elmosódott határú vagy helyi fájdalmak léphetnek fel, és nagy fáradtság lehet úrrá rajtunk. Úgy érezhetjük magunkat, mint akin átment az úthenger. A helyreállítás ezen szakaszában is fölöttébb hatékonynak bizonyul a természet: ha nem léteznének ezek a tünetek, a páciens egyszerűen folytatná tovább a mindennapi tevékenységét, és energiájának egy részét, vagy akár az egészet elvonná a pillanatnyilag legfontosabb feladatától,az elváltozások helyreállításától. Minden gyulladásos állapot a felépülést, regenerálódást szolgálja - még a fertőző betegségek is - amelyek ellen minden létező eszközzel harcolunk, pl. oltásokkal, orvosságokkal, abban a hiedelemben, hogy szervezetünk mérgezésével majd a baktériumokat, vírusokat, gombákat, egysejtűeket is elpusztítjuk. De a valóság ennek pontosan az ellenkezője: a test helyreállításában részt vevő parányi élőlények (a mikrobák) - a baktériumok, vírusok, gombák, egysejtűek stb. - nem ellenségeink, hanem segítőtársaink, együttműködő, hűséges és önfeláldozó szövetségeseink!

Mindenesetre azzal tisztában kell lennünk: (1) hogy egyes helyreállítási szakaszok veszélyesebbek lehetnek, mint az azt megelőző konfliktusaktív szakasz, és (2) hogy a helyreállítási szakaszban bekövetkező fordulópont (az epileptoid krízis) kockázatokkal jár, amelyeket semmiféleképp sem szabad alábecsülni, valamint (3) hogy a pácienst minden eszközzel támogatni kell abban - beleértve a tüneti kezeléseket is - hogy ezt a második fázist sikeresen átvészelje.

"Hogy még senki sem jutott arra a következtetésre, hogy mivel az agyunk a szerveink irányítóközponjta, ezért minden betegség kialakulásában szerepe lehetm ez az informatika korában meglehetősen különös." (Dr. Hamer)


3. ALAPTÖRVÉNY: A DAGANATOK ES A RÁKKAL EGYENÉRTÉKŰ MEGBETEGEDÉSEK EGYEDFEJLŐDÉSTŐL FÜGGŐ (ONTOGENETIKUS) RENDSZERE,
AZ ÖSSZETETTSÉG TÚLOLDALÁN MINDEN EGYSZERŰ

Ha az Univerzumban sok bonyolult törvény működne, akkor óriási káosz uralkodna. A harmonikus működéshez elegendő néhány. A nehézség éppen abban áll, hogy felismerjük az egyszerűséget. A szó: ontogenetikus, az élőlény egyéni fejlődésével kapcsolatos, a megtermékenyítéstől a teljes kifejlődésig. Azért beszélünk rákkal egyenértékű megbetegedésről, mert nemcsak a daganatos megbetegedések, hanem minden
betegség az öt alaptörvény szerint működik. Ahhoz, hogy jobban megértsük azokat a mechanizmusokat, amelyek alapján a betegségek működnek, egy pillanatra el kell merülnünk a múltban, és egy kicsit az ösztönös megérzésünkre kell hagyatkoznunk, mert minden biológiai viselkedési mód visszanyúlik az ősidőkre, és a bolygónkon felbukkanó első sejttel kezdődött.

Tegyünk most egy rövid kirándulást a törzsfejlődésben (evolúcióban) - abban a folyamatban, amelynek során a meglévő fajokból új fajok alakultak ki - és az egyedfejlődésben (ontogenezisben) - az élőlény egyéni fejlődésében a megtermékenyítéstől a teljes kifejlődésig. Beszéltünk már arról, hogy az ember nem maradhatott volna fenn, ha nem fejlesztett volna ki, és ha nem tárolna túlélést segítő biológiai programokat. Ezek tették lehetővé, hogy az evolúció évezredei során felbukkant akadályok bármelyik fajtájával megbirkózhassunk. Az anyaméhben eltöltött első két és fél hónapban az embrióban megtestesül a kollektív emlékezet az élet kezdetétől napjainkig.

Az evolúció első lépcsőfoka

Évmilliókkal ezelőtt egy napon felbukkant az élet a bolygónkon egy sejt formájában. Egy egészen egyszerű, parányi élőlényről volt szó, aminek önmaga, ill. a belőle kialakuló faja fenntartása céljából lélegezni, táplálkozni, kiválasztani és szaporodni kellett. Az évezredek folyamán e sejtnek az uralkodó környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodása, a túlélése érdekében, ellenséges környezetben célszerű volt más sejtekkel társulnia, többsejtű élőlénnyé kellett válnia. Ha például az élőlény oxigénhiányos közegbe került - vészhelyzet lévén - problémáját úgy oldotta meg, hogy serkentette a légzésre specializálódott sejtjei szaporodását. Ezzel egyfajta daganatot hozott létre - egy sejtburjánzást. Ebben az életszakaszban tehát a túlélését bizonyos sejtek szaporításával oldotta meg, mindig ott, ahol az szükséges volt. A szaporodás parancsát egy ősi agyszerkezet adta ki, amely a későbbiekben a nyúltaggyá, az agyvelőnek a kisagy alatt fekvő, a gerincvelőben folytatódó részévé vált.

Ami az anyaméhben történik, nem más, mint az evolúciós szakaszok megismétlődése egyetlen egyénben - ugyanis az embrió a fejlődése során kezdetben tényleg egy amőbára hasonlít, aztán ebihalra, és így tovább, fokozatosan halad végig az egyes fejlettségi szinteken. A kilencedik naptól - a petesejtből kifejlődő sejtrétegek - a belső (ento), a középső (mezo) és a külső (ekto) csíralemezek (derma) jönnek létre, amelyekből sorra egymásután a különböző szövetek és szervek fejlődnek ki. A belső csíralemezből (entoderma) jönnek létre az ún. ősi szervek, amelyeknek az első életszakaszban döntő jelentőségük van. Ezek a légzési, emésztési, kiválasztási, és szaporító szervek. Már ebben a korai szakaszban jelen van valami, ami a későbbiekben az agyhoz kapcsolódik, azokhoz az agyi idegekhez, amelyek a nyúltagyban foglalnak majd helyet. Ebben az első szakaszban keletkezik a mirigyhámszövet. Megtalálható például az emésztőrendszerben, ahol feladata a sósavtermelés, amely a táplálék megemésztéséhez szükséges. Megbetegedés esetén ebből a szövettani szerkezetből fejlődnek ki a csomók, a mirigydaganatok. Nos, mi van még a mai modern emberben a Földi Élet ezen első fejlődési szakaszából? Milyen konfliktusok léphetnek fel nála, amelyek ezt az ősrégi törzsfejlődés-történeti emlékezetet érinthetik? Azok a konfliktusok, ahol a falatról van szó - egy táplálékfalat, a levegő, ami után kapkod az ember, vagy egy olyan falat, amit ki kell választani. A falat értelmezhető szó szerint: "Nincs mit ennem!" - vagy átvitt értelemben: „"e jó ég, most aztán kész, nemsokára éhkoppon maradok!" - Például felmondás, válás esetén. E fogalom jelentéstartalma - az egyén személyiségétől függően - még messzebbre is vezethet. Lehet például egy olyan örökség, ami kicsúszik a kezünkből, vagy egy hitel, amit nem kaptunk meg stb. Minden esetben arról van szó, hogy a falatot nem tudjuk megfogni, lenyelni, megemészteni, vagy végül nem tudunk megszabadulni tőle. Például egy hal számára egy tipikusan válságos helyzet, ha egy hullám partra veti, mivel ez rövidesen a kiszáradását jelentheti. Egyetlen biológiai túlélési esélye abból áll, hogy a vizet testében megtartva arra vár, hogy a következő hullám visszamossa a tengerbe. Az ember teste is közel hetven százalék vizet tartalmaz, és amikor válságos helyzetben azt mondja, hogy "Minden a nyakamba szakadt!" - az agy az ősemlékezettel történő társítás által visszanyúl a régi vészprogramhoz, és kiadja az utasítást: "Folyadékürítést leállítani!" Továbbá a szaporodási funkcióval kapcsolatban a konfliktusok olyan szerveket érintenek, amelyek a belső csíralemezből fejlődtek ki: az anyaméh nyálkahártyája és a prosztata egy része.

Az evolúció második lépcsőfoka

A második fejlődési szakasz akkor következett be, amikor az élő szervezetek a vízből a szárazföldre léptek. Miután a többsejtű élőlény a túlélési problémáját, a légzést már megoldotta, így védelmi rendszerének további tökéletesítésével foglalkozott. Amikor káros behatás érte, pl. a napsugárzás, akkor, hogy az égés következtében beálló halált elkerülje, megoldotta, hogy a sejtfalak megvastagodjanak.

Az anyaméhben is tovább tökéletesedik az embrió: kifejlődik a kisagy középső csíralemeze (mezoderma), melyből a későbbiekben minden sejtfalvastagodás, védő hártya ered: bőr, mellhártya, hashártya és szívburok. E hártyák vezérlőközpontjának székhelye az éppen kialakulófélben lévő kisagyban lesz. Az evolúciós fejlődés első lépcsőfokán létrejött mirigyhámszövethez most a kötőszövet társul. Nos, e második fejlődési lépcsőfok mely fizikai nyomait találjuk még meg a mai ember kisagyában? Általában minden olyan konfliktus esetén, amelynél a külső támadástól való félelem áll a középpontban - pl. testi sérüléstől való félelem esetén - mellmagasságban, mellhártyadaganat fejlődik ki, a hasüreg területén hashártyadaganat jön létre, míg a szív területén, szívburokdaganat képződik. Mivel a bőr a test azon része, ami a különböző behatásokkal először kerül kapcsolatba, ezért a konfliktusok, amelyekben a személy erkölcsi tisztességében, becsületében érzi magát megsértve - bepiszkítva, bemocskolva - bőrdaganat kifejlődéséhez vezethetnek. A bőrön válik láthatóvá minden elválasztással kapcsolatos konfliktus is, mint például az újszülöttön jelentkező bőrproblémák, amelyek akkor jelennek meg, ha elválasztják a babát az anyjától, és ezáltal megszűnik a testi érintkezés közöttük.

Az evolúció harmadik lépcsőfoka

Lassan elérkezett az idő, hogy élőlényünk mozgásba jöjjön, hogy felkutathassa környezetét, és elindulhasson a Föld négy égtája felé. Ehhez tehát csontvázat, izmokat és inakat kellett kifejlesztenie. Ez minden, amire a mozgáshoz szüksége volt. De ha az a világ, amelyet célba vett, vagyis a szárazföld számára nem volt kedvezőbb, mint az, ahonnan jött, vagyis a víz, dönthetett úgy, hogy visszatér oda, ahonnan jött. Ha visszatért a vízbe, akkor meg kellett szabadulnia azoktól a szervektől, amelyeket kimondottan a szárazföldi élethez fejlesztett ki. Agya minden haszontalan szerkezeti alkotórészt - szövetet, szervet, végtagot - visszafejlesztett, leépített, vagyis a "Tömeget csökkenteni!" - parancsot adta ki. Egy víziélőlény például lábakat növesztett, hogy fennmaradjon a szárazföldön, de végtagjai ismét elcsökevényesedtek, ha életmódjánál fogva az úszóknak nagyobb hasznát vette, mivelhogy visszatért a vízbe.

Az anyaméhben megindul a nagyagy velőállománya középső csíralemezének képződése. Ennek sejtjei a belső és a külső csíralemez sejtjeivel keverednek. Együtt képezik azokat a szerkezeteket - szöveteket, állományokat - amelyek a külső behatásokkal szemben ellenállóvá teszik és összetartják szervezetünket. Egyfajta hidat képeznek a létfenntartás szempontjából nélkülözhetetlen szervek és azok között, amelyeknek nyílása van a külső világra - a szó legtágabb értelmében. Ez tehát az a pillanat, amikor a testünket összetartó csontozat és izomzat váza képződik, mely hatékony mozgást biztosít számunkra. A kis magzat agya is tovább fejlődik, és a nyúltagy és a kisagy után most a nagyagy velőállománya jön létre.Lelki síkon, ha az egyén túl szigorú önmagával szemben, vagy túl magasra tette a mércét, akkor nem tud felnőni a helyzethez, és így csökkentértékűnek, alacsonyabb rendűnek érzi magát: "Felmondtak nekem, mert már nem tudok eleget teljesíteni...!". "A férjem egy másik nővel él együtt, mert én nem vagyok képes szexuálisan kielégíteni!". "Most a változó korban vagyok, és már nem vagyok képes teherbe esni!" - és így tovább... Ezt a felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni. Az önbecsülés, önértékelés csökkenésével összefüggő konfliktusoknak egy jellemző megbetegedése a csontritkulás - a csont tömegének csökkenése és törékennyé válása.

Az evolúció negyedik és egyben utolsó lépcsőfoka


Ebben a szakaszban döntő lépésre kerül sor: a "Tudok mozogni a föld felszínén, és új környezetemhez mérem magam"-ról a "Kezdek más egyedekkel érintkezni"-re tevődik át a hangsúly. Az értelem szervei egyre finomabbakká válnak, hogy másokkal társadalmi kapcsolatba léphessünk. Az ebben szerepet játszó összes érzelmi, gondolati és kommunikációs finomsággal együtt.

A kis embriónál ekkor megy végbe a szervek és az összeköttetést biztosító idegek tökéletesítése. Ez kiterjed minden olyan szervre, ami a külső csíralemezből fejlődött ki, és hámréteg vonja be, például a szem ideghártyája, a bőr legkülső rétege, a gégefő, a nyelőcső, az orr és száj nyálkahártyája, a szívkoszorúerek, epe-utak, stb. Ekkor képződik az idegrendszer és a mozgatóidegsejtek. Eközben az agy az utolsó fejlődési szakaszába lép: kialakul az agykéreg, ami az emberi faj tökéletesedésének történelmében a legfiatalabb részt képezi. Lelki síkon, önmagunkat egyre átfogóbb, összetettebb és sokrétűbb összefüggésbe foglaljuk bele. Egyre nehezebbé válik, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt, ami környezetünkben és a körülöttünk állandóan változó élethelyzetekben történik. Ha a konfliktus az egyén belső világától függ, ahol a falatról van szó - egy
táplálékfalatról vagy a levegőről, ami után kapkod az ember: "Nem kapok elég levegőt!"-, hogy annál a példánál maradjunk, amelyet az első evolúciós lépcsőfoknál említettünk -, és emiatt halálfélelme lesz, akkor az agy biológiai válasza - a nyúltagy által beindított - tüdőhólyagocskák szaporítása lesz azért, hogy több oxigént tudjon felvenni, és ezáltal életben maradjon. így értelmet nyert számunkra a sejtburjánzás - a tüdőrák. Ezzel szemben ha a konfliktus kiindulópontja, kirobbantója az összetett külső világ: "Elveszik tőlem a levegőt!", vagy "Elakad a lélegzetem!" - akkor az agy biológiai megoldása a hörgők elfekélyesítése lesz: "Tömeget csökkenteni!" -, hogy a tüdőbe mint üregbe, több levegő férjen. Ez a negyedik evolúciós lépcsőfokra jellemző program, amelyben a nagyagy kéregállománya válik aktívvá, és sejtfelszívódást hoz létre, fekélyképződés formájában. Ha a konfliktus abból fakad, hogy nem tudjuk eldönteni, mit tegyünk: inkább elfussunk, vagy szembesüljünk egy szituációval, amelyben félünk a lehetséges következményektől: "Valamerre el kellene indulnom, de merre?" - akkor az agyunk biológiai megoldása a konfliktus megszüntetésére abból áll, hogy kiadja a szervi működésgátlás parancsot, ami a lábak bénulásához vezet. Az agy minden esetben egy feszült helyzet megoldására - melyből az ember nem tud azonnal kilábalni -, mindig a hozzá legközelebb eső és a leghatékonyabb fizikai megoldást választja.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy egy váratlan drámai konfliktus felbukkanásakor, amelynek nincs nyilvánvaló megoldása, amit önmagunkban, elszigetelten élünk meg, a probléma egyidejűleg mindhárom: lelki, agyi és szervi szinten is kifejeződésre jut. Az első az ún. konfliktusaktív, konfliktushoz alkalmazkodás időszaka, vagy hideg szakasz, ami a következőképpen nyilvánul meg,  lelki síkon tartósan feszült állapot jön létre; agyi síkon rövidzárlat alakul ki azon az agyi területen, amely a mindenkori érzelmi élményért felelős; szervi síkon sejtburjánzás, sejtfelszívódás vagy működésgátlás formájában, attól függően, hogy melyik agyi terület (nyúltagy, kisagy, nagyagy velő- vagy a nagyagy kéregállománya) adja ki a parancsot. A második szakasz a helyreállítási-, vagy más néven meleg szakasz. A konfliktus feloldásakor kezdődik el, és a következőképpen nyilvánul meg,  lelki síkon, megnyugvás következik be; agyi síkon, a rövidzárlat által érintett agyi területek regenerálódnak, szervi síkon a nyúltagy és a kisagy által vezérelt szerveknél a mikrobák elsajtosító tevékenysége révén a daganat cisztává tokozódik be, míg a nagyagy velőállománya valamint kéregállománya által vezérelt szerveknél az elhalt szövetrészek helyreállítódnak.


4. ALAPTÖRVÉNY: A PARÁNYI ÉLŐLÉNYEK (A MIKROBÁK) EGYEDFEJLŐDÉSTŐL FÜGGŐ RENDSZERE, ÖNKÉNTES SEGÍTŐTÁRSAINK AGYUNK SZOLGÁLATÁBAN


Ellentétben a széles körben elterjedt állásponttal, a mikrobák odaadó szövetségeseink. A meleg szakaszban ők gondoskodnak a hideg szakaszban létrejött károsodásaink helyreállításáról. Az agy ad parancsot barátainknak, a vírusoknak, gombáknak, baktériumoknak a cselekvésre. Hogy melyiküket mozgósítja, az attól függ, milyen munkát kell elvégezniük. A parányi élőlények (a mikrobák) - a baktériumok, vírusok, gombák, egysejtűek stb. - régóta nagy félelmet keltenek az emberekben. A nagy járványok ideje óta, mint
pestis, kolera, minden tudományos eszközt bevetettek azért, hogy közelebbről megvizsgálják, elkülönítsék, ill. elpusztítsák őket. De az ember ezen a területen túlságosan a legapróbb részletekre tette a hangsúlyt, miközben a teljes összefüggést szem elől tévesztette, és létrehozott egy olyan eszmerendszert, amely az Új Orvostudomány törvényszerűségeinek fényében azzal fenyeget, hogy összeomlik, és ránkdől.

A parányi élőlények tudományos felfedezése a 19. század második felére nyúlik vissza. Mivel azok, minden lázzal járó és fertőző betegségnél jelen voltak, a betegségekért őket tették felelőssé. Ebből a tudományos hipotézisből - a mai napig érvényes feltételezésből - kiindulva megpróbálták őket a különböző betegségek szerint csoportosítani. A technikai fejlődéssel, a mikroszkóp feltalálásával mindig egyre kisebb élőlényeket, végül a vírusokat is felfedezték: az élősködőknek azt a fajtáját, amelyek képtelenek önmagukban szaporodni, és ezért más sejtek szaporítórendszerét használják erre a célra. így fedezték fel az immunrendszert, amely mint valami katonai hadsereg, arra szolgál, hogy az embert az ellenséges támadástól megvédje. Már csak egy lépésnyire voltunk attól, hogy védelmi rendszerünk hatékony támogatására egyre speciálisabb orvosságokat állítsunk elő. Ennek ellenére sohasem volt minden kutató ugyanazon a véleményen. Egyesek megfigyelték, hogy az ember születésétől fogva együtt él a parányi élőlényekkel. Sőt, a testünk is tízszer annyi baktériumot és vírust tartalmaz, mint emberi sejtet: számuk több száz milliárd! A kismama szervezetében és a szülőcsatornában is vannak mikrobák, melyekkel a baba már születésekor kapcsolatba kerül. Tehát tízszer annyi mikroba van testünkben, amelyekhez szervezetünk már tökéletesen alkalmazkodott, mint saját emberi sejt. Mégis, távoli országokba utazáskor, az új környezet testünk számára ismeretlen mikrobái megbetegíthetnek minket, zűrzavart okozhatnak a szervezetünk működésében. Felborulhat az agyunk által kontrollált egyensúly. A spanyol hódítók által az Újvilágba behurcolt kanyaró megtizedelte a helyi lakosságot, akiknek a szervezete nem tudta felismerni az új, parányi élőlényeket. Ezen túl más kutatók is megállapították, hogy sok fertőző betegségnél, amikor elkapunk valakitől valamit, éppen a mi saját mikrobáink lépnek működésbe, miután hosszú időn keresztül tétlenek voltak, és semmiféle tünetet nem okoznak.

Ha viszont nem az immunrendszer állapota a mérvadó, akkor mitől függ, hogy ki az, aki megbetegszik az évi rendes influenzajárványban, és ki az, aki nem? Hogyan lehetséges az, hogy az egyik ember ágynak esik, a másik pedig egészséges marad? Ha közelebbről megnézzük, nyilvánvalóvá válik: nem az egyén immunrendszerétől függ, ami az egyiknél esetleg gyengébb, mint a másiknál. Gyakran azt látjuk, hogy életerővel telt, robusztus típusok is kidőlnek az influenzavírustól, mialatt más, gyengébb felépítésű, érzékenyebb személyek az influenzahullámot gondtalanul vészelik át.

A választ a negyedik alaptörvény adja meg, a parányi élőlények egyedfejlődéstől függő rendszere. Ennek értelmében: a mikrobák csak a helyreállítási szakaszban lépnek akcióba. A konfliktus feloldásának pillanatában válnak aktívvá, és egészen a teljes helyreállításig tevékenyek maradnak, míg végül visszatérnek inaktív állapotukba; a mikrobáink tehát nem ellenségeink, hanem szövetségeseink, akikkel szimbiózisban - kölcsönösen előnyös, létfontosságú együttélésben - élünk. Agyunk parancsainak engedelmeskednek, nekünk dolgoznak. A parányi élőlények pusztításával csak gátoljuk, lassítjuk és késleltetjük a saját felépülésünket, annak ellenére, hogy testünk sokszor a legerősebb antibiotikumok pusztítása mellett is helyreállítja magát. Gyakran a mikrobáktól, vagy az általuk előidézett betegségtől való félelem maga a betegséget kiváltó konfliktus okozója!

Az orvosságok ellenére a konfliktus feloldásakor a helyreállítási szakasz mégis elkezdődik, ha biológiai szempontból nem is optimális körülmények között: a szükséges mikrobák hirtelen megjelennek, szaporodnak, elvégzik a dolgukat, és ismét eltűnnek, hogy agyunkkal és testünkkel összhangban - egy világos, logikus törvényszerűséget követve - testünk helyreállítását elősegítsék. Az érintett szerv megbetegedésének típusa és az általuk végrehajtandó munkafeladatok szerint sokasodnak vagy halnak el. l.


5. ALAPTÖRVÉNY: A LÉNYEG TÖRVÉNYE


Minden emberi viselkedés, még a betegségeknek nevezett testi reakcióink is, különleges biológiai programjaink követkézmenyei, amelyek a fennmaradásunkat szolgálják, és ősidők óta belénk vannak égetve. így a betegségek különprogramja is az agyunk biológiai megoldása túlélésünk érdekében. A természet minden eleme állandó kölcsönhatásban van egymással. Minden élőlénynek teljesen önálló élete, egyedülálló tapasztalatai vannak, mégis szorosan kötődik a többi élőlényhez, amelyek a Nagy Egész összefüggő részei. Minden élőlénynek van egy többé-kevésbé kifejlett agya, ami képes arra, hogy a külvilágból érkező információkat tudat alatt, még öntudatlanul is felfogja. Erre vezethető vissza a gazdája hazaérkezésének örülő kutyus viselkedése, akinek az izgatottságát már akkor megfigyelhetjük, amikor a gazdi még jóval hallótávolságon kívül jár. Az oroszlán nősténye is tudatában van annak, lesz-e elegendő zsákmány a vadászterületén. Mi történik, ha sovány vadászidény van kilátásban? Automatikusan kevesebb kölyke születik, hogy lehetőleg mindegyik életben maradhasson. Ahogyan minden hangya kapcsolatban áll az egész hangyabollyal, amelynek érdekében tevékenykedik, úgy működnek együtt mikrobáink testünk minden sejtjével és szerveinkkel, agyunk irányítása alatt, miközben szüntelenül kommunikálnak, információt cserélnek különböző érzések, érzetek formájában. Úgy, mint ahogyan a karmester működik együtt a zenekarával. Minden, amit érzékelünk - a tudat alatt érzékelt dolgokat is beleértve - bekerül a vezérlőközpontba.

Működik bennünk egy, az evolúciós fejlődés eredményeként kialakult, és azóta is működtetett kőkorszaki érzelemértelmező mechanizmus, amely anélkül, hogy tudatában lennénk, másodpercre pontosan tájékoztatja agyunkat arról, hogy mi történik éppen körülöttünk, hogyan érezzük magunkat és hol mire van szükség. Ha a
vezérlőközpont, az agyunk úgy érzékeli, hogy a fölöttes lelki síkon nem történik érzéseink keltette szükségleteinknek megfelelő válaszreakció, akkor az agy aktivizálja azt a biológiai különprogramot, amelyet a túlélésünk szempontjából a leginkább megfelelőnek tart. Tehát az életben maradásunk érdekében kerül sor néha erre a kiegyenlítésre, amit mi makacsul betegségnek nevezünk, de civilizált életmódunk következtében megfeledkeztünk róla, hogy tulajdonképpen mire is szolgál, mi a biológiai funkciója.

Hamer doktor szerint itt az ideje, hogy a betegség szót újraértelmezzük. Vegyünk egy példát. A természetben megfigyelhetünk egy szarvascsordát, amelyben területvita miatt a vezérhímet egy másik hím legyőzi. Mivel az állatoknak is vannak érzéseik, így a területvitának megfelelő program aktiválódik, vagyis a vezérhím szívkoszorúerén belülről fekélyképződésre kerül sor. Ennek következtében a szívkoszorúér átmérője megnövekszik, hogy több vér jusson a szervezetbe, ami több energiát ad neki, hogy kihívó ellenfelét elhajtsa. Ennél a betegségnél szó sincs rosszindulatú, értelmetlen megnyilvánulásról. Éppen ellenkezőleg! Meg kell értenünk: a valóságban ez egy felkínált lehetőség, hogy a vezérhím megerősödjön, hogy a harcot megnyerhesse, és ezáltal tovább élhessen. A konfliktus megoldódását követően áttér a meleg szakaszba, és felépül, egészségessé válik, azzal a kockázattal persze, hogy a helyreállítási szakaszban bekövetkező fordulópont (az epileptoid krízis) alatt szívinfarktusa lehet. Ha jobban megnézzük, a szarvast a természet két vizsga elé állította: a területi konfliktus és a szívinfarktus. Ezek az élet kemény törvényei. A helyreállítási szakasz lefolyása sem véletlen. Ha a területvédelmi harc több mint tizennégy napig tart, a szívinfarktus veszélye jelentősen megnövekszik, mert ily módon zárja ki a természet a vesztes vezérhímet a játékból, íratlan szabály ez, de az ökológiai egyensúly a hímszarvasok meghatározott számát engedi csak meg. A betegségnek mindig van értelme. Hasznos és szükségszerű az egyén és a faj fennmaradása céljából.


Néhány megjegyzés

Mondhatjuk tehát, hogy Dr. Hamer az agyműködés kiegészítő magyarázatát fedezte fel. Ezt az e területen történt korábbi felfedezések sem kérdőjelezik meg. Dr. Hamer felfedezte, hogy egy súlyos érzelmi megrázkódtatás esetén a férfiak a változó korig a jobboldali agyféltekén, a nők a baloldali agyféltekén érintettek - balkezesek esetében fordított a helyzet. - A férfi változókor (andropauza) és női változókor (menopauza) egy biológiai állapotváltozást jelent, mivel a férfi szervezetében csökkennek a férfihormonok, a nő szervezetében a női hormonok, és ez mindkettőnél a másik nem nemi hormonjainak emelkedéséhez vezet. A változókor után a férfiak tehát úgyszólván nőiesebbek, a nők pedig férfiasabbak lesznek. Egy jobbkezes, nemzőképes korban lévő férfi esetében az érzelmi megrázkódtatás a jobb oldali agyfélteke kéregállományát érinti - ami a negyedik evolúciós lépcsőfok - és erre egy, a jobb agyfélteke által vezérelt szerve betegszik meg: hörgők, szívkoszorúerek, gyomor, nyombél, epeutak, húgyhólyag. Egy jobbkezes, fogamzóképes korban lévő nőnél, aki nem szed fogamzásgátlót - mert ez megváltoztatja a hormonháztartását - egy heves érzelmi megrázkódtatás bekövetkezte a baloldali agykérget érinti. Ez a bal agyfélteke által vezérelt szervekben vezet elváltozásokhoz: pajzsmirigy, gégefő, szívkoszorúvénák, méhnyak, húgyhólyag, vastagbél. Ténylegesen a nők esetében gyakoribb e szervek megbetegedése, mint a férfiaknál. A férfi a változókor után egy heves érzelmi megrázkódtatást nőiesebb módon dolgoz fel, a baloldali agyféltekével, míg a súlyos érzelmi megrázkódtatás alakulása nők esetében a változókor után férfiasabb vonásokat mutat, a betegség a jobboldali agyféltekéből indul ki. Ennek megfelelően a betegségek is megfordulnak. Mindeközben a természet ügyes mesterfogásáról van szó, többek között azért, hogy életünk folyamán úgyszólván a másik nemként is tapasztalatot szerezzünk. Ha a nők ezt a mechanizmust teljes egészében megértik akkor a változókor beköszöntét már nem fogják kisebbrendűségi érzésekkel megélni - csak azért, mert a szaporodási funkciójukat már nem képesek betölteni - ezért aztán a csontritkulással sem lesz problémájuk. Ugyanis ha egy nőnek olyan érzése van: "Nőként már nem érek semmit, hiszen nem szülhetek már gyerekeket...!"- negatív érzelmei arra programozzák az agyát, hogy vonja ki a kalciumot a csontvázából, amely a test legsűrűbb része. Ez közel egyenértékű egy lassú öngyilkossággal. Ezzel szemben a változókor egy új kaland kezdete, ami a férfiakat is, és a nőket is, egy mindeddig ismeretlen érzelemvilágba helyezi.

Giorgio Mambretti - Jean Séraphin: Orvostudomány a feje tetején, És mi van, ha mégis igaza van Hamer doktornak? - részletek  a könyvből