A Biblia szerint így vezet az Isten. Ebben a témában, aki tud, visszamegy messzire. Én is visszamennék most, még a mózesi időknél is messzebbre. Azt gondolom ugyanis, hogy a monoteizmus, az egyistenhit kezdetének idején, a vezetés isteni funkció volt. Tehát amikor Isten Ábrahámmal szövetséget köt, túl azon, amit vállalt, hogy nagy nemzetté teszi az ő utódait, vállalta azt is, hogy vezetni fogja őket. Ez nagyon fontos funkció: a vezetés. Abban az időben különösen fontos az isteni vezetés, hiszen ez a héber törzs még nomád nép volt. Úgy éltek, hogy folyton vándoroltak, időnként letáborozva a nagyvárosok kapuinál, és ott kereskedtek. Egy nomád számára a vezetés nagyon fontos, különösen egy olyan nép esetében, mint ők voltak, akikről köztudott, hogy mindig éjjel vándoroltak, hiszen nappal meleg volt. Éppen ezért volt különösen fontos számukra a vezetés, hogy hová tartanak, hogy jó irányba tartanak-e? Ennek aztán nagyon sok konzekvenciája van a mai időkben is. Például a zsidó időszámítás mindig este kezdődik. Egy ünnep, mondjuk a szombat, péntek estétől tart szombat estig. Vagy megemlíthetjük azt is, hogy holdhónapokban számítják az időt. Mivel nagyon fontos volt akkoriban, hogy legyen fény éjszaka is, hogy lássanak. Újholdkor, amikor nincsen fény (az szent éjszaka volt), megálltak a vándorlásban. Ezért egy olyan ajánlat Istentől, részéről, hogy vezetni fogja őket, ezt a nomád népet, meglehetősen fontos ajánlat, értékes ajánlat: Isten, mint vezető. És ebben az értelemben ő az első vezetője ennek a népnek. És vezette őket! Elvezette őket Egyiptomba, majd kivezette őket Egyiptomból, elvezette őket az ígéret földjére, a Kánaánba. És ha megnézzük e nép és Isten kapcsolatát, a vezetés mindig első helyen volt. Éjszaka tűzoszlop, nappal por- és hamuoszlop vezette őket útjukon, és aki az élen haladt, az Isten által megbízott vezető volt, például Mózes. Tehát a vezetés maga nagyon ősi história. Vitték magukkal a frigyládát, melyen ott nyugodott Isten szelleme, mivel az isteni jelenlét a vezetés tekintetében is nagyon fontos volt. Ez a vezetés tehát, mint isteni funkció kettős. Egyrészt fizikailag vezette őket, másrészt pedig szellemi síkon. Vagyis erkölcsi világrendet adott a népnek, morálisan vezette őket, tízparancsolatot adott. Ez kettős értelmű vezetés. És ugyanezt veszik át az emberi vezetők is, például Mózes, számos király, bíró, aki szellemi és fizikai vezetője is a népének.
Isten szellemi vezetésének, mondhatjuk a teremtésének a lényege - az embernek szóló örök útmutatásul - az elválasztás. Hadd vegye át tőlem rövid időre a szavakat Capek, a világhírű író. Hadd mondja el ő az igazi vezetés lényegét és fegyelmét. Az írja egy zeneszerzőről:
Nyilván azok közé a művészek közé tartozott, akik a művészetet önmagunk valamiféle kinyilatkoztatásának és érvényre juttatásának tekintik, eszköznek, amellyel korlátlanul kifejezhetik énjüket. Sohasem tudtam megbarátkozni ezzel a felfogással. Minden személyi vonatkozású dolog, ami benned van, úgy hat rám, mint a művészet beszennyezése. Az emberséged, te magad is csak anyag vagy és sohasem forma. Ha művész vagy, nem azért vagy itt, hogy gyarapítsd az anyagot, hanem hogy formát adj neki, és rendszerbe foglald. Mindig eláll a lélegzetem, ha ezt a részt olvasom a Bibliában:
"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta volt, és Isten lelke lebegett a vizek felett."
Kétségbeesésében lebegett, mert alaktalan anyag volt, alatt kietlen és puszta anyag.
"Akkor azt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."
Ezt úgy kell érteni, mint első önmegismerést: az anyag a maga tudatára ébred, és döbbenten nézi saját magát az első derengésben. És ez minden anyagformálásnak a kezdete.
Capeknek ez a gondolta mély filozófia megismerést takar. Tulajdonképpen a hegeliánus világfelfogást követi, ami szerint a Teremtés igazi indítéka Isten vágya önmaga megismerésére. Ám Isten a teljesség, és a teljesség nem ismerheti meg önmagát, mert nincsen mihez viszonyítania. Ezért vezeti be a kabbala is a cimcum fogalmát, ami Isten önmagába való visszahúzódását jelenti, hogy helyet adjon a teremtésnek. S íme, megjelenik Isten három tükörképe: a természet, a társadalom és a hegeli filozófia, amelyekben önmagát szemlélheti. Hadd folytassa megint Capek:
"És látta Isten, hogy jó a világosság: és elválasztotta a világosságot a sötétségtől."
Úgy mondatott: elválasztotta. Ez azt jelenti, hogy széttagolta, elhatárolta, és megtisztította.
És azután elválasztotta az eget a földtől, a tengert a száraztól. Vagyis nem maga a keletkezés, hanem csak az elválasztás és elrendezés jelenti a teremtés kezdetét. Capek ezt így értelmezi:
Kezdetben magad vagy, kietlen és puszta anyag vagy. Te magad, a te életed, a te tehetséged, mindez csak anyag, nem alkotás, puszta szülemény. És ha bárhogyan is kibontanád az énedet, és bármilyen tartalommal töltenéd meg az életedet, nem vagy egyéb, mint puszta és kaotikus anyag, amely felett az Úrnak Lelke lebeg kétségbeesetten, mert nincs hova leszállnia. El kell választanod a világosságot a sötétségtől, hogy az anyag forma legyen. El kell választanod és el kell határolnod, hogy a dolgok éles körvonalat kapjanak, és teljes fényükben álljanak előtted, ékesen, mint teremtésük napján. Csak akkor alkotsz, ha az anyagnak formát adsz. Alkotni annyi, mint széttagolni és szakadatlanul végleges és szilárd határokat kialakítani az anyagban, mely végtelen és puszta. Válassz el! Válassz el! Különben világod formátlan anyaggá bomlik szét, amelyre még nem szállt le Isten kegyelme.
Fantasztikus egzisztencialista gondolat. Vajon hol született meg? A filozófusok, vagy a művészek fejében? Nevezetesen az, hogy minden ember készítette tárgynak először eszméje van, aztán egzisztenciája. Először létrejött az eszme. Például kellene valami, amivel meg lehetne ragadni a deszkába ütött szögek fejét, aztán megvalósult a harapófogó. Így van ez mindenhol, kivéve az embernél. Mert az ember megszületik, fizikailag létezni kezd, tehát már van egzisztenciája, de eszme és ideológia nélkül. Ezt magának kell megteremtenie! Lehetnek felvezetőid, guruk mutathatják az utadat, de lehetsz önmagad vezetője, önmagad istene, önmagad teremtője, ha megpróbálod, hogy az Isten nyomdokain haladj.
Válassz el! Válassz el! És ha műved belőled származik is, önmagában kell kezdődnie és végződnie. Formájának olyan tökéletesen zártnak kell lennie, hogy már semmi másra ne legyen benne hely, még a te számodra sem, az egyéniséged számára sem, becsvágyad számára sem, semmi számára abból, amiben éned önmagát megtalálja, és kedvét leli. A megalkotott műnek nem benned, hanem saját magában kell megtalálnia a tengelyét. Minden silány és tisztátalan műalkotás arra vezethető vissza, hogy valami személyi, egyéni maradt benne, ami nem vált formává és különválasztott tárggyá. Az ilyen műalkotás se nem száraz hely, amelyet Isten földnek nevezett, se nem összegyűlt víz, amelyet Isten tengernek nevezett, hanem sár, külön nem választott és puszta anyag.
Mostani témánk címében van egy olyan szó, amit én nem nagyon szeretek: a megvezetnek. Nekem ez semmit sem jelent. Abban az értelemben, ahogy használják, nekem, a félrevezetnek jut eszembe, a becsapás. Az átverés. Ha a vezetés eredetije egy isteni funkció, akkor a félrevezetés az Isten ellenfelétől jön, a Sátántól. És akkor az már nem olyan könnyed fogalom. Az ember egyéni és kollektív életében is ebből részesülhet: Isteni vezetésből és Sátáni félrevezetésből. A vezetés körül is, mint az élet annyi területén, összecsap a sátáni és az isteni erő, a helyes és a hamis úton való vezetés. Ezért a félrevezetésnek már súlya van, hiszen az támadás az isteni ellen.
A sátáni arról ismerhető fel, hogy kérkedik, felvág eredetiségével, mindent túlméretez, nagyképű és hivalkodó, befejezetlen, felületes, giccses - tőle való. A sátán ugyanis nem tud teremteni, ezért kénytelen teremteni tudókat megnyerni magának. Ám művüket elrontja, mert neki semmije sincs, mint mondani szokták: "a világ Istené", a gonosznak nincs benne otthona, csak ideiglenes jelenléte. Vagyis az ördög mindig olyasmibe avatkozik be, amihez semmi köze nincsen és csak elrontani, torzítani tudja.
Feltehetjük a kérdést: kinek van szüksége vezetésre? Az éretlen személyiségnek, mondjuk a gyereknek, aki még nem orientált a világ dolgai tekintetében, és még nem tud meglenni szülői vezetés nélkül, igényli azt. De beszélhetünk felnőtt emberekről is, akik felnőtt testben szellemileg éretlenek, nem orientáltak spirituális kérdésekben. Éppen ezért nyilvánvalóan az ő esetükben a vezetés, a szellemi vezetés szükséges dolog. Sőt., nélkülözhetetlen mindaddig, amíg el nem jutnak egy olyan morális színvonalra, ahol beáll egy olyan belső autonómia, amit József Attila úgy fogalmaz meg, hogy: "Az én vezérem bensőmből vezérel!", tehát, amikor már nem külső vezetés van. Én vezetem saját magamat, ha eljutok szellemileg és erkölcsileg arra a szintre, a szellemi felnőttség szintjére, ahol ezt megtehetem, mert beérik az ember. Én ezt úgy fogalmaztam a saját életemmel, és persze mások életévek kapcsolatban, hogy ha a gyerek szerencsés, kap úgynevezett felvezetőket. Küld neki a sors felvezetőket, akik érlelik az embert gyerekkorában, serdülőkorában, fiatal felnőttkorában, és tényleg utat mutatnak neki szellemileg, vagyis felvezetik arra a szellemi szintre, amikor már nincs szükség vezetőkre. És ekkor rendszerint el is tűnnek a felvezetők, meghalnak, elkopnak az ember mellől. És ha az ember visszatekint, felidézheti magában, hogy kik voltak ezek a vezetők, mert ez mindenkinek megadatik, ha észreveszi és él vele, vagyis ha hagyja magát vezetni.
Ez az első probléma ezzel kapcsolatban: hogy az ember hagyja-e magát vezetni? Serdülőkorban például, amikor van egy lázadó attitűd, egy eleve elutasítás, ami helyes és pozitív, ha az ember helyet hagy azért másnak is, és nem csak az én dominál. Az én életemben jelentős, meghatározó személy volt Török Sándor író, Pető András, P. Liebermann Lucy. De ide, a felvezetők közé sorolnám a Luxor kávéházat, ami az akkori írók, költők gyülekezőhelye volt, és egy-egy egyetemista, aki megfogadta, hogy nem beszél bele, hallgathatta, hogy mit beszélnek a "nagyok". Nagy élvezettel hallgattam itt Tamási Áront, Áprily Lajost, Devecseri Gábort stb., sokat jelentett ez az életemben. Nem tudatos folyamat volt ez a felvezetés tekintetében, csak ültem és hallgattam ott őket, azt a nyelvi gazdagságot és bravúrt, ahogyan azt ők használták. Egyetemisták gyakran mondták nekem, hogy milyen szerencsés vagyok én, hogy volt nekem a Luxor, hogy voltak ezek a felvezetők. De nekem meggyőződésem, hogy ez ma is van, ezt mindenki megkapja, csak észre kell venni és kell hozzá egy bizonyos alázat, hogy az ember hagyja magát vezetni, hogy ne azon törje folyton a fejét, hogy hogyan mondjon ellent. Ez is nagyon fontos, hogy az ember ne ellenkezzen folyton. Én magam ezt Indiában értettem meg, ahol egy jóga ashramban tanultam egy ideig. Itt mondta nekem Swami Dhattatreya brahmachari, hogy
- Hallgass engem! Ne azon törd a fejed, hogy miben tudsz ellentmondani nekem, mert akkor saját magadra figyelsz, nem rám, és amit mondok neked.
Aztán első tanításakor ezt mondta Dhattatreya:
- Nézz körül a látható világban és vedd szemügyre a természetes létezés négy alapformáját: az ásványi, a növényi, az állati és az emberi létet.
Körülnéztem és szemügyre vettem. És természetesen eszembe jutott, hogy: és a mikroorganizmusok, a vírusok, gombák, baktériumok stb., és már a nyelvemen volt, hogy visszaszóljak, amikor eszembe jutott a figyelmeztetése:
- Ne arra gondolj, hogy hogyan mondj ellent!
Ez az attitűd nagyon fontossá vált a számomra. Később is arra próbáltam megtanítani a diákjaimat, hogy hogyan hallgassanak, hogy hogyan kell egy másik embert meghallgatni. Úgy, hogy elnyomom a saját asszociációimat. Ez amolyan művi skízis,kis mikor tudathasadás, amikor a másikra figyelek és nem engedem, hogy a saját asszociációim a saját reakcióim a felszínre törjenek. Mert különben megint az következne be, hogy magamra figyelek, és nem őrá. Még ha a mondatai el is jutnak hozzám, de a hangsúly, a szavak zenéje nem. Majd ha vége az órának,a tanításnak, a terápiának, az ember akkor engedje szabadjára az asszociációit.
Visszatérve a vezetéshez, ezek a vezetők úgy indulnak, hogy Isten átadja a vezető szerepet. A Biblia azt mondja Mózesre gondolva, hogy nem támad több olyan vezető Izraelben, ki szemtől szembe beszél Istennel.Ő volt az egyedüli. Hanem ettől kezdve Isten elkezd küldöttekkel dolgozni. Így lesz vezető egy angyal, egy arkangyal vagy arché. Az angyal leginkább egy emberrel foglalkozik, az arkangyal inkább egy történelmi korszak szellemi vezetője, inspirálója, míg az arché nemzetek fölötti, mondjuk egy vallás vagy szellemi áramlat vezetője. Ezek a szellemi lények veszik át az isteni funkciókat, az Isten nem szól többet közvetlenül. Aztán ezektől a szellemi lényektől átveszik a próféták ezt a funkciót, és így lesz egy olyan korszaka az emberiségnek, amikor a szellemi vezetők a próféták, akiknek vannak isteni intuícióik, megérzéseik, és nagyon fontos, hogy elválasztják, hogy az ő véleményük és mi az, amit az Úr mond rajtuk keresztül: közvetít. És ez a közvetítés szintén nagyon fontos funkcióvá válik, amikor elhallgat, és nem szól a királyokhoz, vezetőkhöz, senkihez, hiszen a szellem vezetést ezek a küldöttek veszik át.
Egy picit elkalandoznék. J. S. Bach második felesége, aki sokkal fiatalabb volt a mesternél, megigézve nézett a nagy Bachra, hogy milyen kedves, türelmes, toleráns és szelíd, kivéve ha valaki hamisan játszik. A tanítványait a szó szoros értelmében lerugdalta az orgonáról. Egyszer a felesége megkérdezte tőle, hogy miért ilyen goromba ilyenkor. Ekkor derült ki, hogy Bachnak eszébe sem jutott, hogy ő szerzi a zenét, ő úgy gondolja, hogy közvetítő, aki meghallja Isten zenéjét és csak lekottázza. És aki lustaságból Isten zenéjét hamisan játssza, ráadásul a templomi orgonán, az istenkáromlást követ el, és az nem érdemel mást, minthogy lerugdalják onnan. Azért kanyarodtam el ennyire, mert ez nagyon fontos kérdés. Vagyis, hogy a zenében is van ilyen közvetítés. Van küldött zene és csinált zene. És ugyanez igaz a festészetre, de akár a költészetre is. És nagyon fontos, hogy az ember ezt fel tudja ismerni, hogy mikor csinált és mikor küldött az a zene, festmény vagy művészeti alkotás.
A szellemi vezetés aztán úgy alakul, hogy elhallgatnak a próféták, a küldöttek, ma már nem lehet találkozni Gábriel arkangyallal. Ma a papság próbál közvetíteni. A papok megpróbálják szellemileg vezetni az embereket. Ez a szellemi vezetés az egyházak részéről lassan kudarcot vallott. Hogy miért, abba most nem mennék bele, de vajon miért írja József Attila, hogy a görög-keleti vallásban nyugalmat nem lelt, csak papot. Miért? Mi történt? Mert valami történt az biztos, hiszen a szellemi vezetés jobbára kicsúszott a papság kezéből. Volt egy kísérlet, hogy ebből orvosi problémát kell csinálni, hogy a pszichiáter legyen a szellemi vezető. Ez sem sikerült, ez is egy kudarc. A túlságosan nagy természettudományos gondolkodástól éhesek maradtak az emberek szellemi szükségletei. Az történt, hogy keletkezett egy hibrid szakma: a pszichológia. A pszichológus kicsit pap, kicsit orvos, és ez a szakma próbálkozik most az emberek vezetésével. Nem sok sikerrel. De felmerül ezzel együtt egy lényeges, ám kissé kemény kérdés. Mégpedig az, hogy a mai embernek szüksége van-e egyáltalán szellemi vezetésre? Szüksége van-e vezetőre? A kezdet kezdetén, a szellemi "óvodáskorban" persze hogy kellett. De ma is kell? Szükség van rá? Buddha állítólag halála előtt ezt mondta: " Legyetek Ánanda, önmagatok fénye, a menedéket leljétek meg önmagatokban, idegen segítség nélkül." Nem kell szellemi vezető, mintha ezt jelentené, hogy eljutott az emberiség a szellemi érettség olyan szintjére, ahol elvileg megvan a lehetősége, hogy ő vezesse saját magát, gyújtsa fel a saját fényét, és ezt nem másoktól várja.
Az evangéliumok azt tanítják, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, a Szentek Szentje kárpitja végighasadt. Itt az Isten szelleme tartózkodott, aki úgy érvényesítette a szellemi vezetését a régi zsidóknál, hogy évente egyszer az engesztelés napján a tisztító szertartások után a főpap belépett a Szentek Szentjébe, ahol a teremtés előtti őssötét uralkodott, megállt és hagyta, hogy átjárja a szellemi erő. Valami szellemi inspiráció érte. Amikor kijött, azt, ami elmondható, elmondta a hetven kiválasztottnak. És ami abból elmondható a hetvenek továbbadták."Zsilipeltek." Így ment ki a nép közé, ami ebből a szellemi inspirációból elmondható. Amikor a templom kárpitja széthasadt, nagyon gyanús, hogy üzenet volt: nincs szükség közvetítőre ember és Isten között. Lehet, hogy az ember az évezredek alatt eljutott arra a szellemi szintre, hogy közvetlen kapcsolatot tud létesíteni a transzcendenciával. Istennel, a szellemi világgal. Nem kell közvetítő, nem kell guru. Te, saját magad, vedd fel a kapcsolatot a szellemi erőkkel. Kényes história, mert a valódi ezoterikus iskolák, a szellemi vezetés elit helyei nem csinálnak Jézus halála óta beavatást. Persze van beavatás, sokan csinálnak, a középkorban különösen nagy divat volt, csakhogy erre, ebben a formában nincs szükség. A komoly ezoterikus mozgalmak nem avatnak be soha senkit semmibe. Ezt rábízzák az egyénre. Ha már kimondtam a beavatás szót, nézzük meg, mibe avatnak be. Minden beavatás arról szól, hogy az ember még életében megismerje annak egy részét, ami a halála után vár rá. Vagyis egy halálélménybe avatják be. Ezt nem győzőm hangsúlyozni, mert azt gondolom, hogy például egy olyan mozgalom, mint a jóga, nem arra való, hogy ne legyen hasgörcsöm, amikor a színházban ülök, mert én uralkodom a testem fölött. Hanem ezek a szellemi irányzatok mind egy irányba mutatnak, hogy ne kelljen újra megszületnem. Olyan hatást váltanak ki, melynek segítségével sok minden elintéződik a földi életben, és nem kell amiatt visszajönni, újra megszületni. Természetesen ezzel nagy kérdések merülnek fel. Mert mégis megőrződött a szellemi vezetők szerepe, mégis vannak guruk és működnek. Mielőtt ehhez hozzátenném a magam destruktív gondolatait, el kell mondanom, mi is az a guru. A guru azt jelenti, hogy súlyos, nehéz. Azt takarja, hogy az illető valami nagy szellemi terhet hordoz, nagy tudást. Ezért viseli ezt a nevet. Kétfajta gurut ismernek Távol-Keleten: van az avató, lelki tanítómester a diksa guru, aki avatást ad, aki beavathat olyan halál utáni létezési titkokba, amelyekbe ő is be van avatva, tehát tovább adja a tanításait,és van az utasítást adó lelki tanítómester a siksa guru, aki tanít, akitől bizonyos ezoterikus ismereteket el lehet sajátítani, de beavatást nem ad. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet felismerni a gurut, hiszen behoztuk a félrevezetés fogalmát, és ráadásul a guru nincs kinevezve, nincs papírja róla, hogy ő guru.
Honnan tudom, hogy ő az? Onnan, hogy ő azt mondja. Van azonban egy felszíni nézőpont, ami ezt a guruságot kizárja:
- Ha bármikor, bármilyen mennyiségben bódító- vagy kábítószerekhez nyúl, iszik, koccint, olyan gyógyszereket szed, amit tudatállapot változást okoz - de ide tartozik az egyszerű fejfájáscsillapító is -, tehát semmi olyat nem engedhet be a szervezetébe, ami lelki- vagy tudatállapot változást okozhat. Mert az az ember nem guru. A guru nem szed fejfájáscsillapítót.
- Ha sorban áll a lottózóban, szerencsejátékot játszik, az nem guru. A guru nem akar jobb anyagi körülményeket.
- Egy guru nem csapodár, szexuálisan nem motivált, nem igyekszik meghódítani áhítatos tanítványai testét. Az nem guru.
- A guru nem eszik húst.
A fenti szempontok egyértelműen kizárják a guruságot. De nézzük a gurukhoz való viszonyulást. Ez problematikusabb kérdés, mert a guru igényt tarthat arra, hogy a tanítvány teljes szellemi függésben legyen tőle. Ez az egyik ok, ami miatt a modern ezoterikus iskolák nem avatnak be. Mert nem szerencsés, ha egy ember egy másik embertől - legyen az akár guru - szellemileg függjön, mert elveszíti a szabadságát. Ezért problematikus kérdés ez, ezért vitakérdés. Emiatt vitatkozom például sok szektával. Mert mondtam nekik, vigyázzatok, nem a tanítványnak kell hűségesnek lenni a guruhoz. Nem a tanítványnak kell szolidárisnak lenni. Ez fordítva van, a gurunak kell szolidárisnak lenni a tanítványhoz, és a gurunak kell hűségesnek lenni. Nincs olyan, ha egy tanítvány másfelé orientálódik, leül más guruk lábaihoz, akkor a guru ezt rossznéven veszi. Egy guru nem sértődhet meg. Nem tekintheti árulónak a tanítványt, el kell fogadnia, hogy ő szellemileg szabad és arra orientálódik, amerre akar. Nekem volt itt Pesten ilyen értelemeben gurum. Amikor kimentem Indiába és egy idő múlva visszatértem, ő nem fordult el tőlem, hanem beszéltetett, hogy mit éltem meg, mit láttam, mit kaptam. Nem mint árulót kezelt. Tehát meg kell hagyni a tanítvány szellemi szabadságát. Ha nem hagyja meg, nem guru. Ezzel kiegészíteném a fenti alapvetéseket, hogy ki a guru és ki nem. Megpróbálom ezt részletezni. Azt hirdetik, hogy a guruban hinni kell, mert Isten szavát, akaratát, igéjét közvetíti. Egy amolyan "gurukonferencián" egyszer felálltam és azt kérdeztem, hogy tévedhet-e a guru? Kitört a felháborodás, hogy dehogy tévedhet a guru! Na de, kérem szépen, még a katolicizmusban is a pápa és zsinat is csak a hit és az erkölcs dolgában tévedhetetlen. És csak a pápa, nem a püspökök és minden egyes pap. Nem mondhatom, hogy minden fölszentelt pap tévedhetetlen. Nem mondhatom, hogy a guru, azért mert guru, tévedhetetlen. Ugyanilyen elfogadhatatlan követelmény a tanítvánnyal szemben, hogy vakon szolgáljon. Tehát a gurut ne érje kritika, nem bírálhatom. Minden, amihez a guru hozzányúl, szent. Van olyan gurus hely, ahol a guru papucsa ki van öntve gipszből, kis oszlopon tartják és tisztelik mert a guru a lábán hordta, és a guru szentsége rászivárog a papucsra is. Ugyanez a probléma azzal kapcsolatban, hogy a gurut szolgálni kell, hogy a guru minden szolgálatra igényt tarthat, saját személyes szolgálatában. És amit még megjegyeznék a problematikák közül, hogy a tanítványnak kérdezni kell. Vagyis az az attitűd, hogy "add át a tudásod", "avass be", vagyis a tanítványnak érdeklődést kell mutatnia a guru felé. Ez is nehéz. A hamis szellemi vezetők, a megvezetők, a félrevezetők közé sorolnám a következőket:.
Hamis vezető az, aki a tanítványát a saját kultúrájától eltávolítja. Mert ha egyetlen másodpercig komolyan vesszük, hogy van karma, vagyis hogy a születés nem mindegy, hogy nem véletlenül születünk valahova, akkor az a szellemi hatás hamis, ami innen, a karmikus születéstől el akarja távolítani az embert. Egy híres svájci biológus a 30-as években, nagyon rossz lelkiállapotban elindult Tibetbe. Amikor megérkezett, nem kis hányattatás után, kérte, hogy hozzák rendbe a lelkét. Rendbe is jött. De megkérdezték tőle, miért jött Tibetbe. Azt mondta azért, mert a szellemi útját keresi. Honnan jött? - kérdezték. Svájcból. Arra van a szellemi út... Ha nem ott keresi az ember a szellemi utat, ahol született, ahová a karma "lehozta", akkor nem találja meg.
Ha guru gőgössé tesz, ha felfokoz a tanítványban egy olyan gőgöt, hogy a többi ember tévúton jár, de te a helyes utat járod, a guru hamis. Ez nem lehet az igaz ember útja, hogy megveti az apját, az anyját, a barátait, a szomszédjait, mert azok tévelygők. Mindig el szoktam mesélni, hogy egyszer egy ezoterikus társaságban egy fiatal srác, aki megtért hat hónapja, az ajtóban kikísérve ezt mondta, nekem utánozhatatlan hangsúllyal: "Majd a Jóisten nagyokat ver a maga popsijára, ha ilyen disznóságokat beszél!" Ő már az igaz úton járt, én a tévelygő voltam az ő szemében és rögtön kitanított.
Nem lehet igaz guru az, aki nem tűri el a kétkedést, a humort, hanem azonnali áhítatot követel. Ilyen nincs. Nincs igazi hit kétkedés nélkül. A kételkedés nélküli hitet úgy nevezik, fanatizmus. Egy guru nem lehet fanatikus, az hamis. Ezek fontos dolgok. A tolerancia fontos dolog. Egy guru nem lehet vad, eretneküldöző. A guru csak szelíd lehet. Ma a modern pszichológia elszakadt attól a nézettől, hogy egy ember alárendelődése társadalmi-szociális hatás lenne. A mai pszichológia ott tart, hogy az emberben van egy genetikusan öröklött alárendelődési igény. Ez nem szociális hatás, hanem biológiai hatás. Bizonyítékként hozzák fel, hogy az állatvilágban, fejlett állati közösségekben megtalálható ugyanez, hiszen van vezér, és megküzdenek a vezérségért. Minden fejlett állati közösség hierarchizál. Ezt azért tartják biogenetikosan determinánsnak, mert ez garantálja a közösség biztonságát, hogy van vezetője. Egy csoport, egy közösség akkor érezheti magát biztonságban, ha van vezetője, akire rábízhatja magát. Aki az erejével, az ügyességével, a rátermettségével megvédelmezi a csoportot. Ez biológiai igény, nem társadalmi , nem szociális igény. A család nem tud meglenni családfő nélkül. Nem feltétlenül férfi, lehet nő is, de mindig kell valaki, aki irányt mutat egy közösségnek, még családi szinten is. Bármennyire kiábrándító, egy csoport biztonságérzetét csak ez a biológia igény elégítheti ki, csak a hierarchizáltság garantálhatja. Ezeket az alárendeltségi igényeket nagyon meg lehet lovagolni, például diktatúrák idején totálissá lehet tenni, hogy az alárendelődés legyen százszázalékos. Az érdekes mindebben az, hogy a modern társadalmi fejlődés, az ipar, a technológia stb., erősen szembefordítja az embert ezzel a biológiai igénnyel. Egy inkább terjed és egyre az kerül az ideák csúcsára, hogy mindenki azt csinál amit akar. Ez a fejlődés támadja a hierarchiát, a demokrácia, az egyenjogúság, az emancipáció nevében, mindenféle ideológiák nevében szembefordul az alárendelődéssel. Az érdekesség pedig az, hogy itt egy paradox folyamat zajlik. Ha nagyon felerősödik a mindenki azt csinál, amit akar, ne szóljon bele senki jelenség, akkor éppen ez fordítja vissza a diktatúra felé a társadalmat. Ebből a totális illúzióból ki fog emelkedni valamilyen vezető és az emberek csatlakoznak hozzá, mert a biztonságérzetüket ez növeli. Egy olyan társadalmi struktúrában, ahol nincs vezető, az emberek félnek, szoronganak, és ezt ki lehet használni, egy kemény vezetői pozíció megszerzésére.
Azt gondolom - és legyen ez a konklúzió - hogy az emberek jelentős részének nincs szüksége szellemi vezetőre. Az emberi kultúra fejlődése eljutott oda, hogy ha van transzcendencia, ha Isten, ha van szellemi létsík, akkor azzal közvetlenül kapcsolatba tud kerülni. Ez a hiteles, ez a valódi, ha nem áll köztes közvetítő, ami persze hálás szerep, de fölösleges. Szellemi síkon nincs szükség gurura, de szociális síkon kell a vezető. Ezt ma már nem lehet egy kalap alá venni. Szociális vezetésre szükség van, de nincs szükség terrorra. Ha egy szociális vezető másképp nem tud érvényesülni, nem tudja másként érvényesíteni a saját vezetési elképzeléseit, csak terrorral, akkor az hamis út és megint félrevezetés. De szociális síkon kell egy irányt mutató szellemi erő, aki felé társadalmilag fordulhat egy populáció. Szellemileg azonban erre nincs szükség. Ez a differenciált megközelítés annyit jelent, hogy elválasztom a szellemi vezetéstől (mert nem kell) a szociális és pedagógia vezetést (amelyekre szükség van) és mind a kettőről elválasztom a félrevezetés, a megvezetés eszközeit.
Megjelent: Kalo Jenő, Paulinyi Tamás, Popper Péter: Vezetnek vagy megvezetnek? Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma - Mesterkurzus, Saxum Kiadó
Ez pedig innen.
Egy picit elkalandoznék. J. S. Bach második felesége, aki sokkal fiatalabb volt a mesternél, megigézve nézett a nagy Bachra, hogy milyen kedves, türelmes, toleráns és szelíd, kivéve ha valaki hamisan játszik. A tanítványait a szó szoros értelmében lerugdalta az orgonáról. Egyszer a felesége megkérdezte tőle, hogy miért ilyen goromba ilyenkor. Ekkor derült ki, hogy Bachnak eszébe sem jutott, hogy ő szerzi a zenét, ő úgy gondolja, hogy közvetítő, aki meghallja Isten zenéjét és csak lekottázza. És aki lustaságból Isten zenéjét hamisan játssza, ráadásul a templomi orgonán, az istenkáromlást követ el, és az nem érdemel mást, minthogy lerugdalják onnan. Azért kanyarodtam el ennyire, mert ez nagyon fontos kérdés. Vagyis, hogy a zenében is van ilyen közvetítés. Van küldött zene és csinált zene. És ugyanez igaz a festészetre, de akár a költészetre is. És nagyon fontos, hogy az ember ezt fel tudja ismerni, hogy mikor csinált és mikor küldött az a zene, festmény vagy művészeti alkotás.
A szellemi vezetés aztán úgy alakul, hogy elhallgatnak a próféták, a küldöttek, ma már nem lehet találkozni Gábriel arkangyallal. Ma a papság próbál közvetíteni. A papok megpróbálják szellemileg vezetni az embereket. Ez a szellemi vezetés az egyházak részéről lassan kudarcot vallott. Hogy miért, abba most nem mennék bele, de vajon miért írja József Attila, hogy a görög-keleti vallásban nyugalmat nem lelt, csak papot. Miért? Mi történt? Mert valami történt az biztos, hiszen a szellemi vezetés jobbára kicsúszott a papság kezéből. Volt egy kísérlet, hogy ebből orvosi problémát kell csinálni, hogy a pszichiáter legyen a szellemi vezető. Ez sem sikerült, ez is egy kudarc. A túlságosan nagy természettudományos gondolkodástól éhesek maradtak az emberek szellemi szükségletei. Az történt, hogy keletkezett egy hibrid szakma: a pszichológia. A pszichológus kicsit pap, kicsit orvos, és ez a szakma próbálkozik most az emberek vezetésével. Nem sok sikerrel. De felmerül ezzel együtt egy lényeges, ám kissé kemény kérdés. Mégpedig az, hogy a mai embernek szüksége van-e egyáltalán szellemi vezetésre? Szüksége van-e vezetőre? A kezdet kezdetén, a szellemi "óvodáskorban" persze hogy kellett. De ma is kell? Szükség van rá? Buddha állítólag halála előtt ezt mondta: " Legyetek Ánanda, önmagatok fénye, a menedéket leljétek meg önmagatokban, idegen segítség nélkül." Nem kell szellemi vezető, mintha ezt jelentené, hogy eljutott az emberiség a szellemi érettség olyan szintjére, ahol elvileg megvan a lehetősége, hogy ő vezesse saját magát, gyújtsa fel a saját fényét, és ezt nem másoktól várja.
Az evangéliumok azt tanítják, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, a Szentek Szentje kárpitja végighasadt. Itt az Isten szelleme tartózkodott, aki úgy érvényesítette a szellemi vezetését a régi zsidóknál, hogy évente egyszer az engesztelés napján a tisztító szertartások után a főpap belépett a Szentek Szentjébe, ahol a teremtés előtti őssötét uralkodott, megállt és hagyta, hogy átjárja a szellemi erő. Valami szellemi inspiráció érte. Amikor kijött, azt, ami elmondható, elmondta a hetven kiválasztottnak. És ami abból elmondható a hetvenek továbbadták."Zsilipeltek." Így ment ki a nép közé, ami ebből a szellemi inspirációból elmondható. Amikor a templom kárpitja széthasadt, nagyon gyanús, hogy üzenet volt: nincs szükség közvetítőre ember és Isten között. Lehet, hogy az ember az évezredek alatt eljutott arra a szellemi szintre, hogy közvetlen kapcsolatot tud létesíteni a transzcendenciával. Istennel, a szellemi világgal. Nem kell közvetítő, nem kell guru. Te, saját magad, vedd fel a kapcsolatot a szellemi erőkkel. Kényes história, mert a valódi ezoterikus iskolák, a szellemi vezetés elit helyei nem csinálnak Jézus halála óta beavatást. Persze van beavatás, sokan csinálnak, a középkorban különösen nagy divat volt, csakhogy erre, ebben a formában nincs szükség. A komoly ezoterikus mozgalmak nem avatnak be soha senkit semmibe. Ezt rábízzák az egyénre. Ha már kimondtam a beavatás szót, nézzük meg, mibe avatnak be. Minden beavatás arról szól, hogy az ember még életében megismerje annak egy részét, ami a halála után vár rá. Vagyis egy halálélménybe avatják be. Ezt nem győzőm hangsúlyozni, mert azt gondolom, hogy például egy olyan mozgalom, mint a jóga, nem arra való, hogy ne legyen hasgörcsöm, amikor a színházban ülök, mert én uralkodom a testem fölött. Hanem ezek a szellemi irányzatok mind egy irányba mutatnak, hogy ne kelljen újra megszületnem. Olyan hatást váltanak ki, melynek segítségével sok minden elintéződik a földi életben, és nem kell amiatt visszajönni, újra megszületni. Természetesen ezzel nagy kérdések merülnek fel. Mert mégis megőrződött a szellemi vezetők szerepe, mégis vannak guruk és működnek. Mielőtt ehhez hozzátenném a magam destruktív gondolatait, el kell mondanom, mi is az a guru. A guru azt jelenti, hogy súlyos, nehéz. Azt takarja, hogy az illető valami nagy szellemi terhet hordoz, nagy tudást. Ezért viseli ezt a nevet. Kétfajta gurut ismernek Távol-Keleten: van az avató, lelki tanítómester a diksa guru, aki avatást ad, aki beavathat olyan halál utáni létezési titkokba, amelyekbe ő is be van avatva, tehát tovább adja a tanításait,és van az utasítást adó lelki tanítómester a siksa guru, aki tanít, akitől bizonyos ezoterikus ismereteket el lehet sajátítani, de beavatást nem ad. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet felismerni a gurut, hiszen behoztuk a félrevezetés fogalmát, és ráadásul a guru nincs kinevezve, nincs papírja róla, hogy ő guru.
Honnan tudom, hogy ő az? Onnan, hogy ő azt mondja. Van azonban egy felszíni nézőpont, ami ezt a guruságot kizárja:
- Ha bármikor, bármilyen mennyiségben bódító- vagy kábítószerekhez nyúl, iszik, koccint, olyan gyógyszereket szed, amit tudatállapot változást okoz - de ide tartozik az egyszerű fejfájáscsillapító is -, tehát semmi olyat nem engedhet be a szervezetébe, ami lelki- vagy tudatállapot változást okozhat. Mert az az ember nem guru. A guru nem szed fejfájáscsillapítót.
- Ha sorban áll a lottózóban, szerencsejátékot játszik, az nem guru. A guru nem akar jobb anyagi körülményeket.
- Egy guru nem csapodár, szexuálisan nem motivált, nem igyekszik meghódítani áhítatos tanítványai testét. Az nem guru.
- A guru nem eszik húst.
A fenti szempontok egyértelműen kizárják a guruságot. De nézzük a gurukhoz való viszonyulást. Ez problematikusabb kérdés, mert a guru igényt tarthat arra, hogy a tanítvány teljes szellemi függésben legyen tőle. Ez az egyik ok, ami miatt a modern ezoterikus iskolák nem avatnak be. Mert nem szerencsés, ha egy ember egy másik embertől - legyen az akár guru - szellemileg függjön, mert elveszíti a szabadságát. Ezért problematikus kérdés ez, ezért vitakérdés. Emiatt vitatkozom például sok szektával. Mert mondtam nekik, vigyázzatok, nem a tanítványnak kell hűségesnek lenni a guruhoz. Nem a tanítványnak kell szolidárisnak lenni. Ez fordítva van, a gurunak kell szolidárisnak lenni a tanítványhoz, és a gurunak kell hűségesnek lenni. Nincs olyan, ha egy tanítvány másfelé orientálódik, leül más guruk lábaihoz, akkor a guru ezt rossznéven veszi. Egy guru nem sértődhet meg. Nem tekintheti árulónak a tanítványt, el kell fogadnia, hogy ő szellemileg szabad és arra orientálódik, amerre akar. Nekem volt itt Pesten ilyen értelemeben gurum. Amikor kimentem Indiába és egy idő múlva visszatértem, ő nem fordult el tőlem, hanem beszéltetett, hogy mit éltem meg, mit láttam, mit kaptam. Nem mint árulót kezelt. Tehát meg kell hagyni a tanítvány szellemi szabadságát. Ha nem hagyja meg, nem guru. Ezzel kiegészíteném a fenti alapvetéseket, hogy ki a guru és ki nem. Megpróbálom ezt részletezni. Azt hirdetik, hogy a guruban hinni kell, mert Isten szavát, akaratát, igéjét közvetíti. Egy amolyan "gurukonferencián" egyszer felálltam és azt kérdeztem, hogy tévedhet-e a guru? Kitört a felháborodás, hogy dehogy tévedhet a guru! Na de, kérem szépen, még a katolicizmusban is a pápa és zsinat is csak a hit és az erkölcs dolgában tévedhetetlen. És csak a pápa, nem a püspökök és minden egyes pap. Nem mondhatom, hogy minden fölszentelt pap tévedhetetlen. Nem mondhatom, hogy a guru, azért mert guru, tévedhetetlen. Ugyanilyen elfogadhatatlan követelmény a tanítvánnyal szemben, hogy vakon szolgáljon. Tehát a gurut ne érje kritika, nem bírálhatom. Minden, amihez a guru hozzányúl, szent. Van olyan gurus hely, ahol a guru papucsa ki van öntve gipszből, kis oszlopon tartják és tisztelik mert a guru a lábán hordta, és a guru szentsége rászivárog a papucsra is. Ugyanez a probléma azzal kapcsolatban, hogy a gurut szolgálni kell, hogy a guru minden szolgálatra igényt tarthat, saját személyes szolgálatában. És amit még megjegyeznék a problematikák közül, hogy a tanítványnak kérdezni kell. Vagyis az az attitűd, hogy "add át a tudásod", "avass be", vagyis a tanítványnak érdeklődést kell mutatnia a guru felé. Ez is nehéz. A hamis szellemi vezetők, a megvezetők, a félrevezetők közé sorolnám a következőket:.
Hamis vezető az, aki a tanítványát a saját kultúrájától eltávolítja. Mert ha egyetlen másodpercig komolyan vesszük, hogy van karma, vagyis hogy a születés nem mindegy, hogy nem véletlenül születünk valahova, akkor az a szellemi hatás hamis, ami innen, a karmikus születéstől el akarja távolítani az embert. Egy híres svájci biológus a 30-as években, nagyon rossz lelkiállapotban elindult Tibetbe. Amikor megérkezett, nem kis hányattatás után, kérte, hogy hozzák rendbe a lelkét. Rendbe is jött. De megkérdezték tőle, miért jött Tibetbe. Azt mondta azért, mert a szellemi útját keresi. Honnan jött? - kérdezték. Svájcból. Arra van a szellemi út... Ha nem ott keresi az ember a szellemi utat, ahol született, ahová a karma "lehozta", akkor nem találja meg.
Ha guru gőgössé tesz, ha felfokoz a tanítványban egy olyan gőgöt, hogy a többi ember tévúton jár, de te a helyes utat járod, a guru hamis. Ez nem lehet az igaz ember útja, hogy megveti az apját, az anyját, a barátait, a szomszédjait, mert azok tévelygők. Mindig el szoktam mesélni, hogy egyszer egy ezoterikus társaságban egy fiatal srác, aki megtért hat hónapja, az ajtóban kikísérve ezt mondta, nekem utánozhatatlan hangsúllyal: "Majd a Jóisten nagyokat ver a maga popsijára, ha ilyen disznóságokat beszél!" Ő már az igaz úton járt, én a tévelygő voltam az ő szemében és rögtön kitanított.
Nem lehet igaz guru az, aki nem tűri el a kétkedést, a humort, hanem azonnali áhítatot követel. Ilyen nincs. Nincs igazi hit kétkedés nélkül. A kételkedés nélküli hitet úgy nevezik, fanatizmus. Egy guru nem lehet fanatikus, az hamis. Ezek fontos dolgok. A tolerancia fontos dolog. Egy guru nem lehet vad, eretneküldöző. A guru csak szelíd lehet. Ma a modern pszichológia elszakadt attól a nézettől, hogy egy ember alárendelődése társadalmi-szociális hatás lenne. A mai pszichológia ott tart, hogy az emberben van egy genetikusan öröklött alárendelődési igény. Ez nem szociális hatás, hanem biológiai hatás. Bizonyítékként hozzák fel, hogy az állatvilágban, fejlett állati közösségekben megtalálható ugyanez, hiszen van vezér, és megküzdenek a vezérségért. Minden fejlett állati közösség hierarchizál. Ezt azért tartják biogenetikosan determinánsnak, mert ez garantálja a közösség biztonságát, hogy van vezetője. Egy csoport, egy közösség akkor érezheti magát biztonságban, ha van vezetője, akire rábízhatja magát. Aki az erejével, az ügyességével, a rátermettségével megvédelmezi a csoportot. Ez biológiai igény, nem társadalmi , nem szociális igény. A család nem tud meglenni családfő nélkül. Nem feltétlenül férfi, lehet nő is, de mindig kell valaki, aki irányt mutat egy közösségnek, még családi szinten is. Bármennyire kiábrándító, egy csoport biztonságérzetét csak ez a biológia igény elégítheti ki, csak a hierarchizáltság garantálhatja. Ezeket az alárendeltségi igényeket nagyon meg lehet lovagolni, például diktatúrák idején totálissá lehet tenni, hogy az alárendelődés legyen százszázalékos. Az érdekes mindebben az, hogy a modern társadalmi fejlődés, az ipar, a technológia stb., erősen szembefordítja az embert ezzel a biológiai igénnyel. Egy inkább terjed és egyre az kerül az ideák csúcsára, hogy mindenki azt csinál amit akar. Ez a fejlődés támadja a hierarchiát, a demokrácia, az egyenjogúság, az emancipáció nevében, mindenféle ideológiák nevében szembefordul az alárendelődéssel. Az érdekesség pedig az, hogy itt egy paradox folyamat zajlik. Ha nagyon felerősödik a mindenki azt csinál, amit akar, ne szóljon bele senki jelenség, akkor éppen ez fordítja vissza a diktatúra felé a társadalmat. Ebből a totális illúzióból ki fog emelkedni valamilyen vezető és az emberek csatlakoznak hozzá, mert a biztonságérzetüket ez növeli. Egy olyan társadalmi struktúrában, ahol nincs vezető, az emberek félnek, szoronganak, és ezt ki lehet használni, egy kemény vezetői pozíció megszerzésére.
Azt gondolom - és legyen ez a konklúzió - hogy az emberek jelentős részének nincs szüksége szellemi vezetőre. Az emberi kultúra fejlődése eljutott oda, hogy ha van transzcendencia, ha Isten, ha van szellemi létsík, akkor azzal közvetlenül kapcsolatba tud kerülni. Ez a hiteles, ez a valódi, ha nem áll köztes közvetítő, ami persze hálás szerep, de fölösleges. Szellemi síkon nincs szükség gurura, de szociális síkon kell a vezető. Ezt ma már nem lehet egy kalap alá venni. Szociális vezetésre szükség van, de nincs szükség terrorra. Ha egy szociális vezető másképp nem tud érvényesülni, nem tudja másként érvényesíteni a saját vezetési elképzeléseit, csak terrorral, akkor az hamis út és megint félrevezetés. De szociális síkon kell egy irányt mutató szellemi erő, aki felé társadalmilag fordulhat egy populáció. Szellemileg azonban erre nincs szükség. Ez a differenciált megközelítés annyit jelent, hogy elválasztom a szellemi vezetéstől (mert nem kell) a szociális és pedagógia vezetést (amelyekre szükség van) és mind a kettőről elválasztom a félrevezetés, a megvezetés eszközeit.
Megjelent: Kalo Jenő, Paulinyi Tamás, Popper Péter: Vezetnek vagy megvezetnek? Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma - Mesterkurzus, Saxum Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése